A tökéletes menyasszonyi smink története nem az esküvő napján, hanem hónapokkal korábban kezdődik. Ha évek múlva is jól akarunk kinézni a fotókon, érdemes tudatosan készülni a nagy napra, és nem az utolsó percben kapkodni! Az esküvői sminken stresszelni lehet, de minek?
A jó smink alapja a jól karbantartott bőr. Mindez hatványozottan igaz az esküvői sminkek esetében. Bár a sminkesek néha csodákra képesek, azért mi sem vagyunk plasztikai sebészek: azzal az alapanyaggal kell dolgoznunk, amit kapunk. Nemcsak a sminkes, hanem a bőröd is meghálálja, ha rendszeresen ápolod, azaz odafigyelsz a hidratálásra, és lehetőleg csak minőségi bőrápolási termékeket használsz.
A kellő mennyiségű folyadék, azon belül is főleg a víz fogyasztására nemcsak az esküvő előtt, hanem egész évben érdemes odafigyelni. A megfelelően hidratált bőrnek köszönhetően ugyanis lényegesen egyszerűbb a sminkelés, a végeredmény pedig tartósabb lesz. Különböző egészségügyi felmérések alapján egy felnőtt nő napi folyadékigénye valahol 2 és 2,7 liter között van.
Próbasmink nélkül belevágni az esküvőbe egy igazi vakrepülés: lehet, hogy jól sül el, de nagyobb valószínűséggel lesz valamilyen kellemetlen következménye. A próbasminket épp azért találták ki, hogy a nagy nap előtt hetekkel vagy hónapokkal minden részlet a helyére kerüljön, kiderüljenek addig ismeretlen bőrérzékenységek, ahogy arra is fény derül, hogy a menyasszonynak mely színek állnak jól. A próbasmink nemcsak az arának, hanem a sminkesnek is magabiztosságot ad, hiszen nem pár órával az alkalom előtt kell rögtönözni, hanem alapos felkészülés után készíti el a sminket. Egy dologgal kevesebb, amin stresszelni kell az esküvő napján.
Egy dologra érdemes felkészülni az esküvőn: biztosan lesznek előre nem várt fordulatok és események az este folyamán. Ezek miatt is érdemes néhány, a váratlan helyzetek megoldásában nélkülözhetetlen sminkfelszerelést magunknál tartani. A jól felkészült menyasszony elérhető közelségben tartja az esetleges kisebb korrekciók miatt a rúzsát, és mindig jól jöhet néhány mattító kendő, pláne ha nagy hőségben tartják a lagzit. És ne felejtsünk el magunkkal vinni egy kisebb piperetükröt sem!
Egyáltalán nem ördögtől való a hibátlan, fehér fogsor elérése az esküvő napjára, csak ezt is kezdjük időben. Érdemes a számunkra megfelelő módszer miatt egyeztetni a fogorvossal, majd az utasításokat gondosan betartva megkezdeni a kezeléseket. Számoljunk úgy, hogy legalább 2-3 hónappal a lagzi előtt bele kell fogni, hogy a végén mindenkit levegyen a lábáról a mosolyunk.
A próbasminkhez hasonlóan ezen sem érdemes sokat vacillálni. Nemcsak olyan műszempillák léteznek, melyekről messziről üvölt a természetellenesség. Egy jól megválasztott pilla kihangsúlyozza a szemeket, ráadásul karakteresebb lesz tőle az arc, és évek múlva is jóleső érzés lesz ránézni az oltár előtt készült fotókra.
Kapcsolat
Ha többet szeretnél megtudni a szolgáltatásaimról, vagy időpontot szeretnél foglalni, vedd fel velem a kapcsolatot!